2011. február 19., szombat

Budakeszi, ahol élek

Na igen, kellemes hely, közel a nagyvároshoz mégis távol a szmogtól. Minden alkalommal mikor robogóval megyek vagy jövök a budakeszi úton egy ponton túl érezhető a levegőváltozás. Tényleg szeretek itt élni, bár sajnos a város közelsége sok mindent megöl. És most itt elsősorban a rendezvényeket vagy a klub indítást értem. Budapest bővelkedik a programokban, nem lehet vele versenyezni.
Jónéhány dologba belefogtam szervezkedés terén de sajnos eddig nem sok sikerrel.
Örömmel halottam, hogy egy kis közösségi házban szerveződik valami. Felhívtam a főszervezőt és ma énis jelen voltam az első ilyen "klubdélutánon" Beszélgettünk és persze jót játszottunk. Sikerült végre 10 személyes VIGYÁZZ6 partit nyomni, eleddig max 9 en voltunk. Hát mondhatom volt nagy zűrzavar, de így is bebizonyosodott, hogy nagyszerű kártyajáték!
Végül abban maradtunk, ha megkapjuk a helyiséget a továbbiakban is akkor lesz folytatás. Hiszen akik ottvoltak nagyon jól érezték magukat. A legközelebbit már segítek a hírverésben az óvodákban és iskolákban is meghirdetem. Hátha beindul ez a kis alvó város, legalábbis a játékoskedvű része ;)

2011. február 15., kedd

montego bay társasjáték

Miért nincs érdeklődés?

Igen ez itt a kérdés! És hogy miért éppen most teszem fel? Az elmúlt pár évben számtalan rendezvényt és azon-belül sok társasjáték bemutatón vettem részt és szerveztem is. Volt hogy 1 percre sem tudtam/tudtunk megállni annyian érdeklődtek és persze voltak olyanok is ahol a vártnál jóval kevesebben néztek be.
A hétvégén a Gémklub tartott egy játszó délutánt Budán az egyik forgalmas üzletközpont szomszédságában. Volt nagy hírverés (talán nem elég) és gondolom sok jelentkező is. Őszintén megvallva én is csak és azért nem mentem el mert családi ügy közbejött. Viszont az egyik kedves ismerősöm ott volt, és döbbenettel közölte hogy szinte senki sem volt. Alig páran lézengtek. Ez valóban nem jó hír. Miért nem akarunk elmenni egy jót játszani? Nincs idő? A legtöbb társasjátékos a még családdal nem rendelkező fiatalok köréből tevődik össze. Inkább elmennek mulatni szombat délután? Lehet, és a családok meg lusták kimozdulni? Ez is lehet. Vagy csak egyszerűen nem érdekli az embereket komolyabban a játék? Remélem nem így van, és egyre többen és rendszeresebben járnak majd el ilyen lehetőségekre. Ígérem én mindent megteszek, hogy a lehetőségeimhez képest a legtöbb helyszínen és a legtöbb érdekes játékkal ott legyek/ott legyünk. Mindenesetre kitartást kívánok az ilyen szervezésekhez minden szakmabelinek!

2011. február 10., csütörtök

Óvodai játszónap

Idén most első ízben voltunk óvodában játéknapot tartani. Elég kevés játékost sikerült leültetnem pedig alapból 182 gyerkőc jár ebbe az oviba, a szüleikkel... Viszont sok szülő már a csoportokban karácsonyra vett játékokat kereste megvételre, mivel a gyermek otthon állandóan arról mesél ;) Ilyen a Carcassonne gyermekei, a Colori, a Monstermánia és még néhány egyéb játék. És természetesen a nagyobb testvéreknek illetve családoknak még karácsony előtt vásárolt játékokról is kaptam visszajelzést. Kétségtelen, hogy a FINCA volt  a nagy sláger és hát pozitív visszajelzést is kaptam róla. Megemlítem, hogy a DIXIT et nem játszottuk de akinek elmeséltem a játékmenetét az kivétel nélkül érdekesnek találta ami nem csoda hisz tényleg ne mindennapi egy játék! Volt egy család akik a nagy fiútestvérekkel visszajöttek játszani és bizony 2 kör KELTIS-t végigjátszottak! 12és 14 éves fiúk is szeretik :) Tapasztalatom, hogy inkább a középkorú játékosok ülnek le vele de most ez így újdonság volt nekem is.
 Nagyon szomorú tény számomra, hogy a playmobil-t egyre kevesebben keresik. Remélem az idei bőséges és érdekes kínálat azért fellendíti a keresletet. Mindenesetre lesz ugye egy 2 napos nagy playmobil fesztivál a III. kerben április 16-17. én és már szerveződnek a kisebb kiállítások is 2011-re.

2011. február 7., hétfő

Kiválasztottak MÁGUS Kártyajáték

Ma sikerült végre egy hozzáértővel, sőt a M K kártyajáték egyik tulajdonosával személyesen megismerkednem. Sőt megmutatta az alap mechanizmusát a játéknak. Sokan játékos van szerte az országban, mégsem lehet róla hallani. Az elmúlt év végén kezdtem Én is érdeklődni ezek a gyűjtögethető kártyajátékok iránt, és bár vannak fórumok és versenyek de mégis élőben - gondolok itt játékboltokra- nem jellemző a kínálat. Talán azért mert tényleg nem egy könnyen eladható termék. Na itt nem az árára gondolok, azzal nem lenne baj. De míg egy sima kártyajáték ami ugye adott pakliból áll viszonylag könnyen megtanulható, addig itt kicsit másról van szó. Az egész játékot vagyis a paklinkat magunknak kell összeállítani, persze alapvető szabályok figyelembevételével, de mégis sok munka lehet benne mire kialakul egy kedvező és jól működő pakk. Természetesen van a kínálatban előre összeállított pakli is, amivel lehet játszani. De az élmény biztosan az ha sok sok teszt során magunk építjük fel. Mert ugye a lapok tömkelegével találkozhatunk, melyek nagyon különböző akciókat és így lehetőségeket tartalmaznak. A gyártó oldalán elég részletesen le van írva a szabály, sőt kinyomtathatunk (ingyenes letöltés)  DEMO paklit is teljes végigjátszással. Aztán ha már belejöttünk akkor lehet használni a kezdőknek szóló csomagot majd az erős paklikat, végül már a saját összeállításunkat is. Az egész játékmenet és a variációk szinte végtelensége nagyon csábító, biztosan komolyabban beleásom magam, persze ha lesz kivel. Ugyanis ez tényleg nem gyerek sőt nem is mondhatom családi játéknak. Kifejezetten stratégiai sőt kemény stratégia a nyeréshez vezető út vele.j