Márminthogy rendezvény... Szóval október 6-7. Budakeszin az iskolában lesz egy játékos hétvége. Nagyon minimális költségvetésű, de ígéretek szerint sok érdekesség lesz látható/kipróbálható.
Infók a FACEBOOK on:
http://www.facebook.com/events/518363138179034/
Plakát meg itt(is):
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendezvény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rendezvény. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. szeptember 13., csütörtök
2011. június 5., vasárnap
Az első nyári rendezvény
Hát igen eljött ez a nyár is, és nekünk Pócsmegyeren volt a gyermeknapi műsor keretében játszatási lehetőségünk. Kellemes kis település egy kis fűrdő/horgász tóval. És a tó mellett kapott helyet a rendezvény. Mire odaérkeztünk épp végéhez közeledett a bábelőadás. Mi kipakoltunk az asztalokra a sátor alá a rengeteg társas és egyéb játékot. Pár perc múlva azonban leszakadt az ég de nem ám csak úgy finoman, hanem mindjárt orkán erejű széllel és jégveréssel... Bokáig érő víz maradt és a dobozok egy része is elázott mire bekerült a kocsiba. Aztán még egy órán keresztül szakadt az ég. Hát ez a nyár így kezdődött szabad ég alatt de alaposan elázva, bízom benne, hogy a következő "kerti" rendezvényeinken már megússzuk a vizet ;)
2011. február 15., kedd
Miért nincs érdeklődés?
Igen ez itt a kérdés! És hogy miért éppen most teszem fel? Az elmúlt pár évben számtalan rendezvényt és azon-belül sok társasjáték bemutatón vettem részt és szerveztem is. Volt hogy 1 percre sem tudtam/tudtunk megállni annyian érdeklődtek és persze voltak olyanok is ahol a vártnál jóval kevesebben néztek be.
A hétvégén a Gémklub tartott egy játszó délutánt Budán az egyik forgalmas üzletközpont szomszédságában. Volt nagy hírverés (talán nem elég) és gondolom sok jelentkező is. Őszintén megvallva én is csak és azért nem mentem el mert családi ügy közbejött. Viszont az egyik kedves ismerősöm ott volt, és döbbenettel közölte hogy szinte senki sem volt. Alig páran lézengtek. Ez valóban nem jó hír. Miért nem akarunk elmenni egy jót játszani? Nincs idő? A legtöbb társasjátékos a még családdal nem rendelkező fiatalok köréből tevődik össze. Inkább elmennek mulatni szombat délután? Lehet, és a családok meg lusták kimozdulni? Ez is lehet. Vagy csak egyszerűen nem érdekli az embereket komolyabban a játék? Remélem nem így van, és egyre többen és rendszeresebben járnak majd el ilyen lehetőségekre. Ígérem én mindent megteszek, hogy a lehetőségeimhez képest a legtöbb helyszínen és a legtöbb érdekes játékkal ott legyek/ott legyünk. Mindenesetre kitartást kívánok az ilyen szervezésekhez minden szakmabelinek!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)