A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újbuda center vasútmodell kiállítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újbuda center vasútmodell kiállítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 19., kedd

Újbuda Center 2.

A második hétvégénk is eltelt a rendezvényen. Szombaton ismét éjszakába nyúló lett.. De elég sokan maradtak a társasjátékoknál is, bár elsősorban az éjszakai vasútmodellezésé volt a főszerep. Ami viszont fontos és társasjáték szempontból érdekes az a látogatók nagy része aki nemhogy 1-1 játékot hanem szinte mindent kipróbált, és akár több órát is ott ült a mi részünkön. Vasárnap lett egy igazi vásárnap, sokan visszajöttek és sok mindent vásároltak is. Gondolom összehasonlították az árainkat és azután (új belépő vásárlásával is) minket választottak. KÖSZÖNET!
Talán a DIXIT mondható a legnagyobb sikernek társasjáték terén és persze ezeken a hétvégéken. Szinte mindenkinek tetszett, egy ami biztos, hogy nem jó ha különböző beállítottságú/gondolkodásmódú játékosok használják egyszerre. Tehát semmiképp sem jó családi játéknak ahol még 8-10 éves a gyerek. Azt is megmondom, hogy miért: Egyszerűen nem úgy gondolkodnak nem az jut eszükbe így a gyermekek egyszerűen csak a látott képeket írjak le. Ez egy felnőttnek már nem kihívás.
Az egyszemélyes logikai játékok is megmutatták miért jók: Én azt vettem le, hogy ott lehet hagyni a gyereket egyedül játszani. Nem kell ott ülni mellette mint egy társasjátéknál. Ez most akkor jó vagy sem? Mindenki eldöntheti...
A playmobil gyűjteményünk ismét sok család örömét és vágyakozását okozta. Nagyon jó hír, hogy sikerült végre beszereznem 2 olyan playmo mozdonyt amit már régóta szerettem volna. Ráadásul dobozban és még tulajdonképen pénzembe sem került mivel egy modellvasutas kollégával cseréltem LGB szerelvényre.
Beleültették a fülembe a szervezők, hogy kellene még az idén egy játékhétvégét ott csinálni, most várom a fejleményeket.

2010. október 11., hétfő

Újbuda 1/b


A hétvégén teljesen berekedtem, igen nagyon sokat tudok dumálni a játékokról de még a közelünkben száguldozó rádióvezérlésű autók is adtak a pornak, így a torkomnak rendesen...
Ennyit a panaszkodásról, jól telt a hétvége és szerintem azok akik leültek játszani biztosan jó élményekkel tele tértek haza.





Sokan voltak, főleg kisgyermekes családok. Tini korú srácokat nagyon elvétve láttam. Ez baj nagyon nagy baj. Azt jelenti nem érdekli már őket a kézzelfogható játék. A virtuális téren túl már csak kevesen szeretnek leüli és játszani fa/műanyag/papír darabokkal. Nem beszélve a csodálatos vasúti terepasztalokról.
















Azért öröm, hogy egyre több 20-30 éves korú látogatót sikerült leültetni játszani.
És olyan családokat is akik eddig a monopoly-n és kinevet a végén éltek...
A figurás wargame játékokat a wargame.hu csapatának köszönhettük. Sok gyerkőc nézte élvezettel a mini csatateret. Sajnos Ők csak ezen a hétvégén értek rá.

Az elkövetkező hétvégén is várjuk a játszani vágyókat!