2011. március 21., hétfő

Hétvége

Kicsit elhanyagolódott a társasjátékos életünk mostanában. Lehet arra is fogni, hogy karácsonykor becsömörlöttünk de talán inkább az egyéb (persze játék jelegű) dolgok miatt nem ültünk le játszani. Nos szombat délután itt Budakeszin ismét volt klub, most azonban nem én mutattam be játékokat hanem velem ismertették meg a TIKAL elnevezésű nagyszerű játékot. Természetesen névről már ismertem de még leülni mellé nemvolt szerencsém. Lényeg, hogy befogok szerezni egy példányt mert megérdemli ;) vagyis megérdemlem :D és akkor bővebben írok róla. Legyen elég röviden (aki nem ismerné) hogy régészkednünk kell az Amazonasi őserdőben... De hát egyszerűen olyan sokrétű, hogy nekem is jobban meg kell ismernem. Ezzel az egy játékkal jól elszaladt az idő, másra már nem is maradt....
A vasárnapi délelőtt sógoromékkal telt, akik szívesen kipróbálták a Vigyázz6 illetve a Perudó játékokat. És igen ők sem tudtak betelni velük. Ezek szinte mindenkinek "bejövő" játékok. Sokszor elővehető könnyen megtanulható és rendkívül szórakoztató mindkettő.
Közben maketteket építgetek, hogy a leányfalun megrendezendő kiállításunkon már betudjam mutatni őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése